NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Pályázati és Projektmenedzsment Iroda

Okos város vs. innovatív város

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tudományok Kar (ÁNTK) Közszervezési és Infotechnológiai Tanszéke workshopot szervezett „Okos város vs. innovatív város” címmel május 16-án.

Buskó Tibor László „Az okos várostól az innovatív városig” című előadása a diskurzuselemzés módszertani eszköze segítségével igyekezett meghatározni a magasabb (EU-s és tagállami szintű) fejlesztéspolitikák, valamint a helyi szint szerepét az okos város (smart city) koncepciójának intézményesülésében Magyarországon. Ennek érdekében az előadó áttekintette az okosváros-koncepció átalakulásának fő irányát (elmozdulás a technológiai értelemben vett okos város fogalmától az okos technológiákkal is megtámogatott innovatív/fenntartható város felé) az Európai Unió és a tagállami szint szakpolitikáiban, illetve azoknak a hazai önkormányzatoknak a példáit, amelyek elsőként ismerték fel a smart megközelítés felé való elmozdulás szükségességét. Leginkább a hatalmon lévők által konstruált elvárások, szabályrendszerek domináns szerepére mutatott rá a hazai az okosváros-diskurzusban, valamint arra, hogy az okosváros-koncepció fent említett átalakulása lassan, de biztosan Magyarországon is utat tör az EU szakpolitikáin és a kormányzati szinten keresztül a helyi szint felé.

Szakos Judit „Innováció = Megoldás?” című előadását az innováció definiálásával és napjaink globális kihívásaira való figyelemfelkeltéssel kezdte. Kiemelte, hogy az állami szerepvállalás egy agilis-stabilizáló szerep felé tolódik a technológiai változások és a sűrűsödő válságok miatt - a komplex kihívások kezelése érdekében –, hivatkozva a vállalkozó állam és az innovatív bürokrácia koncepciókra. Ebből levezette, hogy a városoknak már a válságokra adott kreatív, innovatív megoldásokkal is szolgálnia kell az állampolgárok jólétét. Példaként beszélt a pandémiára adott válaszreakciókról és energetikai jó gyakorlatokról. Az előadás második felében az OECD innovatív és adatalapú városszervezési útmutatójának alapvetéseit foglalta össze.

Az előadásokat követő kérdések, és az ezekből kiinduló eszmecsere elsősorban a fenntarthatóság – különös tekintettel az ENSZ által 2015-ben megfogalmazott 17 fenntarthatósági cél – okos és innovatív városokra való adaptálhatóságának problémáit érintette, különös tekintettel a kormányzati szint és a helyi önkormányzatok ide kapcsolódó teendőire. 

A workshop a TKP2021-NKTA-51 azonosítószámú projekt keretén belül került megszervezésre. A TKP2021-NKTA-51 azonosítószámú projekt a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.

 

Szöveg: Buskó Tibor László, Szakos Judit