NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Pályázati és Projektmenedzsment Iroda

Sikerrel zárult az ITI Innovációs Menedzser Tréningje

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Részvételi rekord, hasznos ismeretek és szórakoztató, közvetlen hangulatú gyakorlatok – így telt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Innovációs és Technológiai Irodája (ITI) által immár harmadik alkalommal megszervezett Innovációs Menedzser Tréning. A képzésen az NKE egyetemi polgárai mellett jelentős létszámban vettek részt külsős, főként innovációval, kutatásfejlesztéssel foglalkozó szakemberek.

A program célja ezúttal is olyan képzés megvalósítása volt, amely segíti a kutatásfejlesztési-innovációs projektek menedzseléséhez szükséges alapfokú elméleti és gyakorlati ismereteket, valamint az innovációs ökoszisztémában történő eligazodást.

Megnyitó, önálló felkészülés, vezetett gyakorlatok

A tréning a korábbiakhoz hasonlóan idén is három szakaszból állt. A megnyitón az érdeklődők megismerhették a képzés ütemezését, valamint az NKE eddigi innovációs tevékenységét, eredményeit. A folytatásban a résztvevők önállóan készültek fel a rendelkezésükre bocsátott, innovációs alapismeretekről szóló tananyagból. Ezután pedig online előadások és vezetett gyakorlatok következtek.

Az első foglalkozáson Dr. Dominek Dalma Lilla, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Társadalmi Kommunikáció Tanszékének adjunktusa az innovációs kommunikációról beszélt. Majd gyakorlati feladatok következtek, a résztvevőknek csoportmunkában, megadott szempontok alapján kellett bemutatniuk különleges projektjeiket. A szakmai program kérdésekkel, valamint a csoportmunka közös értékelésével zárult.

A második gyakorlati napon Dr. Szakos Judit innovációs szakértő, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Amerika Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa egyebek mellett az innovációs ökoszisztéma alapjait, szereplőit, a jó pitch (rövid bemutató) és a onepager (egyoldalas összefoglaló) elkészítésének lehetséges megoldásait ismertette. A program ezúttal is gyakorlati feladatokkal és ezek közös értékelésével fejeződött be.

A tréning lezárása

Az Innovációs Menedzser Tréning végén a résztvevők a megszerzett ismereteket felhasználva, saját ötletükről onepager-t készítettek. Az ITI a tréning sikeres teljesítőinek tanúsítványt állít ki.

 

Az Innovációs Menedzser Tréning az NKFI Alapból finanszírozott 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00014 azonosítószámú, „Közszolgálati Technológia Transzfer Kezdeményezés (KTTK)” című projekt keretében valósult meg.