NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Pályázati és Projektmenedzsment Iroda

II. pillér: "Globális kihívások és európai ipari versenyképesség"

Ez a pillér 6 tematikus klaszterbe szerveződik, támogatja az egész EU-ra jellemző társadalmi kihívásokkal kapcsolatos kutatásokat, és egyúttal megerősíti a technológiai és ipari kapacitásokat. A klaszterek desztinációkra bontódnak, ezekben jelennek meg a konkrét pályázati felhívások. A projektekben a korábbiakhoz képest kiemelt elvárás a megvalósíthatóság, az eredmény és hatás orientáltság, valamint az innováció.

A II. pillér magában foglalja a Közös Kutatóközpont tevékenységét is, amely tudományos elemzésekkel és technikai támogatással segíti az európai uniós és a nemzeti döntéshozókat.

A célok megvalósítására 53,5 milliárd EUR pályázható.

 

A II. pillér klasztereinek és a klasztereken belüli desztinációk bemutatása.

 

1. Klaszter 2: Kultúra, kreativitás és inkluzív társadalom

A klaszter célja, hogy megerősítse az európai demokratikus értékeket, beleértve a jogállamiságot és az alapvető jogokat, megóvja kulturális örökségünket, és elősegítse a társadalmi-gazdasági átalakulásokat, amelyek hozzájárulnak a befogadáshoz és a növekedéshez.

 Desztinációk

  • Demokrácia és kormányzás
  • Az európai kulturális örökség és a kulturális és kreatív ipar (CCI)
  • Társadalmi és gazdasági átalakulások

 

2. Klaszter 3: Polgári biztonság a társadalomért

A klaszter választ ad a tartós biztonsági fenyegetésekből, köztük a kiberbűnözésből, valamint a természeti és ember okozta katasztrófákból adódó kihívásokra.

Desztinációk

  • Az EU és polgárai hatékonyabb védelme a bűnözéssel és a terrorizmussal szemben
  • Az EU külső határainak hatékony igazgatása
  • Rugalmas infrastruktúra
  • Fokozott kiberbiztonság
  • A katasztrófákkal szemben ellenálló európai társadalom
  • Megerősített biztonsági kutatás és innováció (a hálózatosodást támogató akciók)

 

3. Klaszter 4: Digitalizáció, ipar és világűr

A cél, hogy Európa versenyképes és megbízható technológiákat alakítson ki egy olyan európai ipar számára, amely a kulcsfontosságú területeken globális vezető szerepet tölt be. Lehetővé téve a termelés és a fogyasztás számára, hogy tiszteletben tartsa bolygónk határait és maximalizálja az előnyöket a világ minden része számára társadalmi, gazdasági és területi kontextusban Európában.

Ez versenyképes, digitális, alacsony szén-dioxid-kibocsátású és körforgásos ipart épít ki, biztosítja a fenntartható nyersanyagellátást, fejlett anyagokat fejleszt, és alapot teremt a társadalom előtt álló globális kihívásokkal szembeni előrelépésekhez és innovációhoz.

Digitális gazdaság desztinációk

  • Klímasemleges, körforgásos és digitális gyártás (részben)
  • Digitális, erőforrás-hatékony és ellenálló ipar (részben)
  • Adat- és nagy teljesítményű számítástechnika a világ élvonalában
  • Digitális és áttörést jelentő technológiák a versenyképesség és az európai zöld megállapodás szolgálatában
  • Stratégiai autonómia globális űrinfrastruktúrák fejlesztésében, bevezetésében és alkalmazásában (részben)
  • A digitális és ipari technológiák emberközpontú és etikus fejlesztése

Ipar desztinációk

  • Klímasemleges, körforgásos és digitalizált gyártás
  • Erősödő autonómia a stratégiai értékláncokban a reziliens ipar érdekében

Világűr desztináció

Nyílt stratégiai autonómia a globális űralapú infrastruktúrák, szolgáltatások, alkalmazások és az adatok fejlesztésében, telepítésében és használatában.

A desztináció a következő fejezetekre tagolódik:

  • Az űrrendszerek versenyképességének erősítése
  • Az EU világűrhöz való hozzáférési kapacitásainak megerősítése
  • A Galielo/EGNOS földi és űrinfrastruktúra alakulása
  • A szolgáltatások fejlődése: Copernicus
  • Alkalmazások fejlesztése a Galileo, az EGNOS és a Copernicus számára
  • Innovatív űr képességek (SSA, GOVSATCOM, kvantum)
  • Űr vállalkozói ökoszisztéma ismeretek

 

4. Klaszter 5: Klíma, energia és mobilitás

Cél, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a változás okainak, fejlődésének, kockázatainak, hatásainak és lehetőségeinek jobban megismerése által. Valamint az energia- és közlekedési ágazatot klíma- és környezetbarátabbá, hatékonyabbá és versenyképesebbé, intelligensebbé, biztonságosabbá és ellenállóbbá alakításával.

Desztinációk

  • Klímatudományok és válaszok a klímasemleges átállásra
  • Ágazatközi megoldások az éghajlatváltozásra
  • Fenntartható, biztonságos és versenyképes energiaellátás
  • Hatékony, fenntartható és inkluzív energiafelhasználás
  • Tiszta és versenyképes megoldások az összes közlekedési módra
  • Biztonságos rugalmas közlekedés és intelligens mobilitási szolgáltatások az utasoknak és az áruknak

 

5. Klaszter 6: Élelmiszer, biomassza alapú gazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezet

Cél, a környezetromlás csökkentése, a szárazföldi, belvízi és tengeri biodiverzitás hanyatlásának megállítása és a folyamat megfordítása. Továbbá a természeti erőforrások jobb kezelése a gazdaság és a társadalom átalakító változásai révén, a városi és vidéki területeken egyaránt.

A mezőgazdaságban, a halászatban, az akvakultúrában és az élelmiszer-rendszerekben a tudás, az innováció és a digitalizáció révén mindenki számára biztosítani fogja az élelmezés- és táplálékbiztonságot a bolygó határain belül, valamint irányítja és felgyorsítja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, erőforrás-hatékony körforgásos gazdaságra és fenntartható biogazdaságra való átállást, beleértve az erdőgazdálkodást is.

Desztinációk

  • Biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatások
  • Méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszer-ellátó rendszerek a termelőtől a fogyasztóig
  • Körforgásos gazdaság és biomassza-alapú gazdaság
  • Tiszta környezet és zéró szennyezés
  • Az éghajlatpolitikát támogató, a szárazfölddel, óceánokkal és édesvízzel kapcsolatos projektek
  • Reziliens, befogadó, egészséges és zöld vidéki, partvidéki és városi közösségek
  • Innovatív irányítás, környezeti megfigyelés és digitális megoldások a zöld megállapodás szolgálatában

 

The Horizon Papers: 2022 Edition: