NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Pályázati és Projektmenedzsment Iroda

Interreg

Az Interreg – az Európai Unió kohéziós politikája részeként - nemzeti és regionális szintű, határokon átnyúló együttműködést érintő, kiemelt program, amely megtestesíti az Unió egyik alapvető értékét: az emberek, a régiók és a szomszédos országok közötti együttműködést - ezzel csökkentve a különböző régiók közötti fejlődési, növekedési és életminőség terén tapasztalható különbségeket.

Az Interreg kiterjed a határokon átnyúló, transznacionális és interregionális együttműködésre, egyúttal fenntarthatóbb szakpolitikai környezetbe is ágyazza az együttműködést, például a makro-regionális stratégiák, vagy a határügyi kapcsolattartó pont révén.

Az országok együttműködése háromféleképpen valósulhat meg: határon átnyúló/határmenti, transznacionális és összeurópai léptékben.

A transznacionális együttműködések keretében az egy területi egységként értelmezhető, több országra kiterjedő térségek intézményei közösen keresnek megoldásokat az őket érintő problémákra, mely hatékonyabb megoldást nyújt ahhoz képest, mintha az adott ügyet a programban résztvevő partnerek külön, nemzeti szinten kívánnák azt megoldani.

Magyarország a kilenc tagországot magában foglaló Interreg Central Europe – együttműködési programban, és a tizennégy országra kiterjedő Duna Transznacionális Programban vesz részt.

A 2021-2027 időszakra az alábbi tematikus célok mentén jelennek meg pályázati felhívások:

 

 

A Duna Transznacionális Program hívó szavai, átfogó porgam céljai az okosabb, zöldebb, szociálisabb Európa. Ebben szerepel a kutatási és innovációs képesség növelése, az oktatás, képzés hatékonyabbá tétele, fenntartható turizmus, megújuló energia, vízgazdálkodás, a polgárokat összekapcsoló Európastb. (Az Irányító Hatóság Budapesten működik.)

További információk elérhetők: Danube Transnational Programme

 

Az Interreg Central Europe célkitűzései hasonlóak, ezeket tükrözik vissza a pályázati felhívások. Az Irányító Hatóság székhelye Bécs. Az összes forrás 205 millió euro.

További információk elérhetők: Interreg Central Europe

 

Az Interreg Europe ugyan ezeket a prioritásokat támogatja az unió teljes területén. Az Irányító Hatóság és Közös Titkárság: Nord Pas de Calais Régió Önkormányzata, Lille (Franciaország), a teljes büdzsé 351 millió euro.

További információk elérhetők: Interreg Europe