NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Pályázati és Projektmenedzsment Iroda

Navigátor - 2. évfolyam

A Navigátor elindításával célunk, hogy hasznos információkkal tudjuk segíteni az egyetemi pályázati tevékenységet, továbbá hogy a kiadvány kiindulópontként szolgálhasson a pályázni kívánók számára, megbízható tájékoztatást adva a hazai és nemzetközi pályázati kiírásokról, a megvalósítás tekintetében releváns szabályokról és azok változásairól. 

 

Kiadás
Kiemelt tartalom
Megtekintés

2020/12. szám

2020. december 1-jén kezdetét vette a „Fenntartható biztonság és társadalmi környezet” címet viselő, 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program, amelynek kiemelt célja az Egyetem tudományos hazai és nemzetközi láthatóságának növelése, a kutatási feltételrendszer tökéletesítése, valamint a kutatói utánpótlás fellendítése. A Program keretében pályázni lehet folyóirat-publikáció vagy monográfia jövőbeni tervével, de már elkészült és publikált folyóiratcikkekkel is, amelyekre az NKE dolgozói, hallgatói és doktori fokozatszerzési eljárásban résztvevők egyaránt pályázhatnak. Az első pályázati szakasz 2021. január 31-én zárul. A pályázatokat bíráló bizottság értékeli, a támogatási keretösszeg 200 millió Ft. A pályázati dokumentumok elérhetőek az egyetem honlapján és az érdeklődőket várják a Program keretében 2021. január 8-án és 15-én szervezett „Tématerületi Kiválóság” Teams videokonferenciára.

MEGTEKINTÉS

2020/11. szám

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az EUREKA program során idén többszörösére emelt keretösszeggel támogatja a magyar vállalkozásokat és kutatóhelyeket a nemzetközi együttműködések ösztönzése érdekében.

MEGTEKINTÉS

2020/10. szám

Számos új pályázati kiírás jelent meg, amelyek lehetőséget biztosítanak új projekt ötletek megfogalmazására. Az Európai Bizottság szeptember közepén nyitotta meg a Green Deal felhívásait, melyek célja az Európai Zöld Megállapodás cselekvési tervével összhangban a 2050-re kitűzött klímasemlegességi cél támogatása. A felhívások átfogó és tematikus tématerületekre fókuszálnak, beleértve az éghajlatvédelmi törekvéseket, a tiszta energia használatának elterjedését és a fenntartható fejlődés fontosságát.

MEGTEKINTÉS

2020/9. szám

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sikeresen pályázott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program felhívására, amelynek keretében 27 tudományos intézmény nyert támogatást. Az intézmények kiválóságát ösztönző, megújuló, integrált rendszer célja továbbra is az, hogy egyszerűsített formában, kutatás-fejlesztési és innovációs fókusszal támogassa az egyetemi tudásközpontokat és a kutatóhelyek hatékony szakmai munkáját.

MEGTEKINTÉS

2020/8. szám

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának 23/2020 utasítása értelmében a Pályázati és Projektmenedzsment Iroda 2020. augusztus 17-től a Ludovika Szárnyépületében folytatja tevékenységét.

MEGTEKINTÉS

2020/7. szám

A válsághelyzet megszűnése és a nyár beköszönte egyben új kihívásokat is hozott, számos új pályázati kiírás jelent meg, amelyek lehetőséget nyújtanak az új projekt ötletek megfogalmazására.

MEGTEKINTÉS

2020/6. szám

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pályázati tevékenységének minél sikeresebb elősegítése érdekében ajánljuk szíves figyelmükbe Hírlevelünk 6. számát. MEGTEKINTÉS

2020/5. szám

Az új típusú koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzettel összefüggésben tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy módosultak a hazai és nemzetközi pályázatokra vonatkozó szabályok. Mind hazai, mind nemzetközi szinten könnyítések és célzott eszközök kerültek bevezetésre, valamint hazánkban egy új kommunikációs csatorna is létrejött a kérdések és javaslatok hatékony kezelésére. A fertőzés kockázatainak csökkentése érdekében a legtöbb rendezvény virtuális térben kerül megrendezésre.

MEGTEKINTÉS

2020/4. szám

Az új típusú koronavírus járvány okozta rendkívüli helyzettel összefüggésben módosultak a hazai és nemzetközi pályázatokra vonatkozó szabályok, továbbá a fertőzés kockázatainak csökkentése érdekében a legtöbb hazai és nemzetközi rendezvény virtuális térben kerül megrendezésre.

MEGTEKINTÉS

2020/3. szám

Az Egyetem kutatás fejlesztési és innovációs tevékenységének előmozdítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szenátusa a 23/2020. határozata alapján döntött a Technológia- és tudástranszferért felelős szervezeti egység létrehozásáról, Innovációs és Technológiai Iroda elnevezéssel (továbbiakban: ITI). Az Iroda feladata az egyetemi innovációs környezet építése, a külső innovációs kapcsolatok kezelése, az innovációs tehetségmenedzsment működtetése, a technológia-transzferek kidolgozása, valamint a szellemi tulajdonvédelmi rendszer működtetése. Ezen terület kiemelt szerepet kap a sikeres pályázatok előkészítésében és megvalósításában is. A PPI és ITI közös erővel támogatja az egyetemi polgárokat pályázati, kutatási tevékenységük megvalósításában.

MEGTEKINTÉS

2020/2. szám

A Nemzeti Közszolgélati Egyetem pályázati tevékenységének minél sikeresebb elősegítése érdekében ajánlom szíves figyelmükbe Hírlevelünk 2020/2. számát.

MEGTEKINTÉS

2020/1. szám

A 2020-as évben is havi rendszerességgel jelentkezünk a projektekre vonatkozó aktuális információkkal. Ennek keretében az új évi lendülethez ajánlom szíves figyelmükbe a Navigátor című hírlevelünk 2. évfolyamának 1. számát, amely célja, hogy segítse a projekt ötletek megfogalmazását, továbbá a „Fókuszban” rovatunkban bemutatott jogszabályi változások ismerete is hozzájárul a vállalt, illetve tervezett feladatok sikeres lebonyolításához.

MEGTEKINTÉS