Navigátor - 7. évfolyam
A Navigátor elindításával célunk, hogy hasznos információkkal tudjuk segíteni az egyetemi pályázati tevékenységet, továbbá hogy a kiadvány kiindulópontként szolgálhasson a pályázni kívánók számára, megbízható tájékoztatást adva a hazai és nemzetközi pályázati kiírásokról, a megvalósítás tekintetében releváns szabályokról és azok változásairól.
Kiadás | Kiemelt tartalom | Megtekintés |
2025/4. szám |
Hamarosan megjelennek a Horizont Európa keretprogram 2025. évi új felhívásai, melyekhez kapcsolódóan az Európai Bizottság kihirdette az információs és partnerkereső rendezvények dátumait. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak a leendő pályázóknak és kutatásmenedzsereknek, hogy tájékozódjanak és kérdéseket tegyenek fel a Horizont Európa fő finanszírozási eszközeivel, folyamataival kapcsolatban. Az Európai Éghajlat-, Infrastruktúra- és Környezetvédelmi Végrehajtó Ügynökség (CINEA) hivatalosan bejelentette a 2025. évi LIFE pályázati felhívások megjelenésének dátumát, amely idén április 24-én lesz. A pályázatok benyújtási határideje várhatóan szeptember második felére esik majd, ezért formálódó projektötletek esetében érdemes már most elkezdeni a pályázati előkészítést! Továbbra is van lehetőség pályázatok benyújtására a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) EXCELLENCE alprogramjának keretében, a benyújtási határidő 2025. szeptember 10. Megjelent a Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) Staff Exchanges 2025 felhívása, a pályázatok benyújtásának határideje 2025. október 8. |
MEGTEKINTÉS |
2025/3. szám |
2025. március 31-ig van lehetőség pályázatok benyújtására a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) 2025. évi felhívására (kivéve az EXCELLENCE alprogramot, amely esetében 2025. szeptember 10-ig). A pályázat célja a kutatói kreativitás és kiválóság megerősítése, olyan kutatói kezdeményezésű, ígéretes kutatási projektek megvalósulásának támogatásával, amelyekből világviszonylatban is kiemelkedő tudományos eredmények várhatók. 2025-ben 215 milliárd forintos támogatás áll rendelkezésre a kutatás és innováció finanszírozására az NKFI Alap idei Programstratégiája alapján. A stratégiában kiemelt szerepet kap a kutatói kiválóság támogatása: a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) keretösszege 40 milliárd forintra emelkedik, míg az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) további 6 milliárd forinttal folytatódik. Emellett az ipari-egyetemi együttműködések, mélytechnológiai fejlesztések és egészségipari innovációk is nagy hangsúlyt kapnak. Hamarosan megjelennek a Horizont Európa keretprogram 2025. évi új felhívásai, amihez kapcsolódóan a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzeti Kapcsolattartó Pont (NCP) csapata pályázati konzultációkat szervez 2025. márciusától folyamatosan kutatócsoportok, cégek, szakmai szervezetek részére, támogatva ezzel a magyar pályázók felkészülését a felhívásokon való indulásban. Megjelent az Európai Védelmi Alap 2025-ös munkaprogramja, amely kijelöli a következő év pályázati irányait. A pályázati felhívásokat az Európai Bizottság várhatóan 2025. április végén teszi közzé. |
MEGTEKINTÉS |
2025/2. szám |
Megjelent a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) 2025. évi felhívásának tervezete, amelynek keretösszege idén összesen 40 milliárd forint lesz. A pályázat célja a kutatói kreativitás és kiválóság megerősítése olyan kutatói kezdeményezésű, ígéretes kutatási projektek megvalósulásának támogatásával, amelyekből világviszonylatban is kiemelkedő tudományos eredmények várhatók, növelve ezzel a hazai kutatók és kutatási eredmények elismertségét. A pályázatok benyújtásának várható határideje 2025. március 31., kivéve az EXCELLENCE alprogramot, aminél 2025. szeptember 10. Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) a vízi, tengeri és tengerparti ágazatokkal és ökoszisztémákkal foglalkozó új tudományos és innovációs társulás létrehozására irányuló pályázati felhívást tett közé. A felhívás az üzleti, oktatási és kutatási területen vezető szerepet betöltő szervezetekből álló pályázó konzorciumoknak szól, melyben legalább egy felsőoktatási intézménynek is szerepelnie kell. Az EIT Water felhívásra a pályázatok benyújtásának határideje 2025. június 17. Megnyílt a Marie Skłodowska-Curie Actions (MSCA) regionális, nemzeti és nemzetközi programok társfinanszírozása (COFUND) 2025. évi felhívása. A COFUND lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy új doktori és posztdoktori programokat hozzanak létre vagy erősítsenek meg. A pályázatok benyújtásának határideje 2025. június 24. |
MEGTEKINTÉS |
2025/1. szám |
A 2024-es évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számos projektjében ért el előrehaladást, amelyek hozzájárultak az egyetem értékeinek növeléséhez, az oktatás, kutatás és innováció fejlődéséhez. A Pályázati és Projektmenedzsment Iroda koordinációjával futó projektek 2024-es eredményeiről a Fókuszban részben olvashatnak, melyek középpontjában a digitalizáció, a gyakorlatorientált fejlesztések és az innováció állnak. Az egyetem többek között az IT-infrastruktúra fejlesztésével, korszerű oktatási-kutatási eszközök beszerzésével, valamint a vízgazdálkodás, vízbiztonság területén végzett kutatásokkal járul hozzá a fenntarthatóság és a tudományos előrelépés támogatásához. A kutatások olyan területeket érintenek, mint a kiberbűnözés elleni fellépés, nemzetbiztonsági kihívások, természetes vízmegőrző megoldások. A fenntartható államkormányzás és közszolgáltatások fejlesztése keretében a közszolgálati innováció is kiemelt fókuszt kapott. Az új Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program révén tovább erősödött az oktatási és kutatási tevékenység integrált támogatása. Az új pályázati lehetőségeket tekintve szíves figyelmükbe ajánljuk a Visegrad Grants program 2025-ös első felhívásait. A Nemzetközi Visegrádi Alap Visegrad Grants, Visegrad+ Grants és Strategic Grants pályázati felhívásaira első körben 2025. február 1. délig nyújthatók be pályázatok. |
MEGTEKINTÉS |